Felszerelés

A vadvízi sportok mindegyikéhez elengedhetetlenül szükséges a speciális neoprén ruha. A ruhának két nagyon fontos feladata van. Egyrészt megvéd a hideg víztől, azaz a kihűléstől. Másrészt védelmet nyújt a kisebb ütések és horzsolások ellen. Nem elhanyagolható tényező a felhajtó ereje sem, ami jól jöhet a borulásnál.
Maga a ruha egy 3-4 mm vastag gumiszerű anyagból készült, amely apró, levegővel teli mikropólusokkal rendelkezik. Ne essünk tévedésbe, a neoprén felszerelés nem vízálló! Ez a speciális anyag átengedi a vizet és bent is tartja a ruhában, az így „bent rekedt” víz a testünk hőmérsékletét átvéve melegen tart. A ruha alá csak fürdőruhát, maximum egy pólót érdemes felvenni.
Fontos kiegészítő még a cipő, amely a ruhához hasonlóan szintén neoprénből készül, megerősített talppal.

„A sisakok legfontosabb feladata a fej védelme. Ezen belül külön ki kell emelnünk két területet: a halántékot és a tarkót. Bármelyik testrész sérülése — sisak nélkül — életveszélyt (ájulás a víz alatt) esetleg egyéb komoly sérülést okozhat. Ez kockázat a megfelelő sisak használatával teljesen kiküszöbölhető.
A fentiek alapján tehát két fontos kritériuma van a vadvízi sisaknak: az egyik, hogy védje a tarkót, a másik, hogy védje a halántékot. A jó sisak legyen stabil, hogy ne izegjen-mozogjon a fejen, és nem utolsósorban a színe menjen az egyéniségedhez! :))”

A mentőmellény talán ez egyik legfontosabb védőfelszerelés, mivel közvetlenül az életet védi. A vadvízben általában nem lehet úszni, mivel sok a szikla és a zúgó, melyek komoly sérüléseket okozhatnak. A mentőmellény lehetővé teszi, hogy a vízbeesett túrázó lebegve jusson el a partig, vagy másszon vissza a csónakba. Milyen egy jó vadvízi mentőmellény? Először is olyan, amit vadvízre gyártottak (nem vitorlás, nem surf-ös….), melynek felhajtóereje jóval nagyobb, mint a síkvízi mellényeké. Másodszor is speciális kiképzésű, ún. gyorscsattal rendelkezik. Ezen kívül legyen élénk színű és méretben pont megfelelő.

Azokat a hajókat, amelyekkel egy normál vadvízi evezés során találkozhattok, két nagy csoportba sorolhatjuk.
Az egyik a Raft hajók csoportja. Ezekre jellemző, hogy 4-12 fő befogadására alkalmasak. Ezekben a hajókban az emberek két oldalt, a hajó oldalán ülve eveznek, míg hátul a kormányos középről próbálja irányítani ezt a hatalmas monstrumot. Aki már valaha is próbálkozott ezzel a feladattal az tisztában van vele, hogy ez bizony nem egyszerű dolog.
A másik a Trekking/Outsider hajók csoportja. Ezek 2-4 fő befogadására alkalmasak. A legszembetűnőbb a raftokkal szemben hogy ezek a hajók sokkal keskenyebbek és ezekben az emberek egymás mögött foglalnak helyet félig ülő félig térdelő pozícióban. Természetesen itt is hátul foglal helyet a legrutinosabb ember, a kormányos.

Négy, illetve annál kevesebb fő befogadására alkalmas hajónak az alábbiakkal kell rendelkeznie:

Négynél több személy befogadására alkalmas hajónak az alábbiakkal kell rendelkeznie:

Talán első hallásra furcsának tűnik, de a lapát a védőfelszerelések közé tartozik, mindemellett természetesen eredeti funkcióját is betölti. A lapáttal távol tarthatóak a sziklák vagy egyéb terepakadályok, illetve a csónak megbillenése esetén segítségével rá lehet támaszkodni a vízre, elkerülve a borulást. Ezen okok miatt a vadvízi lapát mindig jóval erősebb anyagból készül, mint a síkvízi megfelelője.
Mi nemcsak evezésre, hanem „fröccs”-kölésre is használjuk.

SZÉP kártya elfogadóhely
Széchenyi Pihenőkártya Elfogadóhely
Froccs Rafting Club
Froccs Rafting Club
1164 Tripadvisor értékelés
Anita J
2022-10-08
- Zseniális élmény és mellette nagyon szórakoztató, hála Máténak, mindkettőnek 🙂 ne féljen senki kipróbálni!
Olvass tovább
Rita J
2022-10-08
szuper Szuper volt, Nagyon kedvesek és jófejek a srácok is 🙂 Nagyon jól éreztük magunkat, ajánlom mindenkinek.
Olvass tovább
Erika N
2022-10-08
Fröccs Az elején kissé féltem, de az első borulás után felengedtem. 🙂 nagyon jó élmény volt, bármikor szívesen mennék újra 🙂
Olvass tovább
Dániel M
2022-10-08
5 csillag Nagyon szuper volt!Remek vezetéssel Mindenkinek ajánlom!No1 Nagyon aranyosak és segítőkészek a srácok!
Olvass tovább
Gabriella K
2022-10-08
Szuper élmény Szuperül éreztük magunkat,gyönyörű táj,kristálytiszta víz.Mátéék nagyon jófejek és könnyen bombán minket.Mindenkinek kötelező program☺️☺️ Mindenképpen visszatérünk még!
Olvass tovább
Charlotte S
2022-10-07
Best Trip ever! Best Trip ever! Matti was super nice and explained everything really well and manouvered us through the currents. We were able to go down a selfmade slide into the river, visited the „stream of youth“ and took awesome pictures! We will definitely come back!
Olvass tovább
Zsolt
2022-10-01
Super Szuper csapat! Szuper élmény! Szuper szervezés! Mindenkinek nagyon ajánlom. Gyönyörű környezet. Visszajovunk!;)
Olvass tovább
David
2022-10-01
Froccs.hu is great Amazing team, funny and highly knowledgable. I came here for the second time 10/10 highly recommend to anyone who would like to try themselves out in rafting, canyoning or any other sports activity they provide
Olvass tovább
Gergely K
2022-09-30
Legjobb választás Fantasztikus volt. Nagyon felkészültek voltak a túravezetők, jó hangulatban telt az egész. Mindenkinek ajánlom
Olvass tovább
Fadden
2022-09-26
Beautiful place, professional tour Fantastic experience, beautiful place! I honestly recommend to visit and try out. Very professional staff and tour guides! We will definitely come back again.
Olvass tovább